AUTÓKRUL

Opel, ami sosem kop el, meg Volkswagen, ami csak megy és megy és megy és megy. A német autók strapabíróságába vetett hit évtizedek óta megingathatatlan. De akkor miért szeretjük a japánokat? Hiszen azt meg még az óvodás is tudja, hogy egy Toyota vagy egy Nissan (persze nem ez, és pláne nem ez) fájdalmasan unalmas bár, de cserébe kimegy a világból anélkül, hogy akár egyszer is izzót kellene cserélni benne. Akkor most hogy is van ez, a japánok vagy a németek a megbízhatóbbak?

Nos, erre valók a felmérések, és az egyik legfontosabban épp most frissült. A legnagyobb német autóklub, az ADAC minden évben kiadja a saját megbízhatósági listáját, aminek első pozícióiban hosszú ideje német és ázsiai autók váltották egymást, az idei felmérésben azonban mind a hat kategóriában német márka végzett a legelső helyen.

A miniknél a Ford Ka, a kisautók között a Mini, az alsó-középkategóriában a Mercedes A-osztály nyert. A középkategóriát az Audi A5 vitte, a nagykocsiknál az Audi A6, a buszlimuzinok között pedig a VW Transportrer lett a legmegbízhatóbb. De a dobogóra is többnyire német gyártmányok kerültek, azaz sok japán kocsinak pedig még az első tízben sem jutott hely. Akit érdekelnek a részletes eredmények, itt megtalálja őket.

Bár az ADAC sajtóközleménye a német autóipar minőségbiztosítási intézkedéseinek hatásait dicséri a remek eredmények kapcsán, alighanem az is közrejátszik a tündöklésben, amit korábban már a franciák is bevetettek ennek a statisztikának a kedvéért (2009-ben a megbízhatóságáról nem éppen híres Citroen Xsara/C4 Picasso első lett kategóriájában). A saját assistance szolgáltatások terjedése. Az ADAC statisztikája ugyanis az autóklub saját segélyszolgálata által kijavított hibák adatbázisa alapján készül, azaz csak olyan autó meghibásodása jelenik meg benne, amelyhez tulajdonosa kihívta a sárga angyalt. És mivel a német márkák is egyre gyakrabban dolgoznak saját assistance-szal, hozzájuk egyre kevesebbszer kell kiszállnia az ADAC-nak.

De vajon ettől hirtelen sokkal megbízhatóbbak is lettek?

Én nem tudom, ki hogyan képzeli el a pillanatot, amikor birtokba vesz egy alsó hangon is 400 millió forintba kerülő autót, de hogy pár jó szabású öltöny, egy finom bőrrel bevont kanapé meg egy üveg champagne van a környéken, abban alighanem egyetértünk. Főleg, ha nem is egy hivalkodó fényezéssel, és gusztustalan bőrbelsővel, esetleg gyémántberakásokkal pimpelt Mansory Mercedesről vagy Ferrariról, hanem a világ legexkluzívabb autójáról, a Bugatti Veyronról van szó.

Ehhez képest most itt ez a videó, amin épp egy ilyen csodát vesz át a boldog új tulajdonos. Addig még rendben is van a dolog, hogy a szerencsés vásárló egy Maybach luxuslimuzinnal érkezik, onnantól viszont már semmi nem stimmel. Mintha Bugatti vásárlás helyett csempészett cigarettát, vagy mosóport venne a kínai piacon, egy elhagyott kamionparkolóban kerít sort az üzletre. A kocsi egy sarokban, a kerítés mellett, nyitott ajtókkal várja a tulajdonosát, mint valami roncstelepen, a tartozékokat rejtő, finom bőrrel bevont emblémás szelencét pedig a földön guggolva (!) mutatják be a tulajdonosnak.

Erre vajon mi lehet a magyarázat? Nem ért rá hamarabb és már bezárt a Bugatti szalon? Ha én Bugattikat adnék el, éjjel kettőkor is díszkivilágítást csinálnék a kereskedésemben, ha úgy kívánja a vásárló. Sőt, mondok jobbat! Ha csak lehetetlen időben ér rá, házhoz viszem neki, elvégre nem olyan nagy kunszt, ezt ma már a CBA is tudja. Vagy ez valami perverz lehetett, aki direkt az országút porában akarta átvenni a világ legütősebb autóját?

Kornis Mihály mondta egyszer egy tanítványának, hogy ha egy drámában szerepel a perzsa hadsereg, az a rendező gondja, nem a drámaíróé. Ja, ha nem mondtam volna, Kornis Mihály drámaíró. De ezek alapján akár marketinges is lehetne, mondjuk egy hajszárítógyárban. Például a brit Dysonnál, ahol a marketingesek az találták ki, hogy versenyt hirdetnek az alkalmazottak között, a következő feltételekkel: a verseny elején minden résztvevő kap egy működő porszívót, amivel mindössze annyi a feladata, hogy a verseny végére működő autót szereljen össze belőle. He?

A kiírók azért érezték a feladat súlyát, így nagyvonalúan több napot is adtak a hajszárító miszlikekre szedésére és autóvá alakítására, ám a határidő leteltével valószínűleg még így is ők lepődtek meg a legjobban. A munkatársak ugyanis temérdek villanyautóval álltak elő, amelyek az azonos alkatrészek ellenére totál különbözőek voltak. A verseny csúcspontjaként egy mini gyorsulási versenyt is rendeztek a kreálmányok számára, amelyek között – ahogy az alábbi videóban 0:45-nél látható – még olyan is akadt, amit tervezője rajta ülve, saját maga kormányzott be a célba.

Csak azt nem tudom, hogy ha a britek porszívóból is tudnak autót építeni, akkor miért tart itt annak az országnak az autógyártása?

Jobb adni, mint kapni, szokták mondani, és bizonyos esetekben még csak az átadáskori meghatottságra sincs szükség, hogy tényleg a meglepetést okozó legyen boldogabb. Receptgyűjtemény a mindig ugyanazt főző anyósnak, fűmagok az előkertet rendetlenül tartó szomszédnak, szexi fehérnemű a kinyúlt pizsamában alvó feleségnek - vannak ajándékok, amiknek az átadásakor elsősorban az ajándékozó szempontjait tartják szem előtt. Valamiért az elektromos autóversenypályákat is szokás ebbe a körbe sorolni, és a gyerekét ilyennel meglepő apukákat élveteg álnoksággal vádolni, pedig - ellentétben a receptgyűjteményekkel és a női fehérneműkkel - ez a játék eredetileg nekik lett kitalálva.

Üzbég autókereskedő akarok lenni. Miért? Mert üzbég autókereskedőnek lenni jó. Nem csak azért, mert az üzbég autópiac hármoszor akkora, mint a magyar, hanem azért is, mert sokkal egyerűbb.

Itt vannak például ezek a képek. Ami belülről úgy néz ki, mint egy nemrég csődbe ment könyvelőiroda szomorú maradványa, az valójában egy virágzó autókereskedés. Méghozzá Üzbegisztán egyeduralkodó - az országban immár két gyárral is rendelkező - márkájáé, a Chevrolet-é. Ebben a buharai szalonban átlagosan napi két autót adnak el, és mivel ilyen jól megy a bolt, a cég az ingatlan méretével is mutatni igyekszik a prosperitást.

Hogy akkor mégis hova tűntek a szalonból az autók? Hát, izé, eladták őket. Vagy még gyártják. A kettő közötti stádium, amit mi errefelé bemutatóautónak, tesztautónak, stb. hívunk, arrafelé nem létezik. Helyettük néhány kép, a fal mellé állított display, meg a falra függesztett árlista jelzi az árukészletet. Hogy mégis mi a alapján vesznek az üzbégek autót? Nos, pont a fentiek alapján. Képek, pár infó a kocsiról és az ár - ennyi elég is a döntéshez. Próbaút? Arra legfeljebb átadáskor kerül sor.

Mit nem adnának egy pár ilyen üzbég vásárlóért bármelyik magyar autókereskedésben! Vagy bármilyen más, közelebbről meg nem határozott nemzetiségű vásárlóért!