Nem kérdés, hogy Michelisz Norbi hungaroringi győzelme hosszú időre emlékezetes marad minden magyar számára. Meg Stefan Ziegler számára is, aki ugyan nem magyar, viszont szintén nehezen felejti majd el az idei mogyoródi WTCC-hétvégét.
A Motorsport-Total.com újságírója a helyszínről tudósította a túraautózásra fogékony német ajkú közönséget, és akárcsak az összes többi külföldi vendég, teljesen odáig volt a több tízezer embert vonzó Michelisz-mániától. A sokat látott Stefant annyira megérintette a mindent elsöprő biztatás és a haza pályán aratott siker, hogy a második futam leintésekor saját bevallása szerint könnyek szöktek a szemébe Michelisz győzelme láttán.
A katarzist követően aztán szorgalmas tudósítóhoz illően munkkához látott a Hungaroring többszintes sajtóközpontjában, amibe annyira belelendült, hogy észre sem vette, közben ráesteledik. Persze nem ritka dolog az ilyen Ziegler kolléga gyakorlatában, ő és az általa képviselt weboldal is komolyan veszi a motorsportok világát, úgyhogy gyakran előfordul, hogy ő hagyja el utolsóként a sajtóközpontot egy-egy versenyt követően. Most is így állt a dolog, ám mivel az ilyen rendezvényeken az a szokás, hogy versenynapon addig van nyitva a sajtóközpont, amíg az utolsó újságíró is el nem hagyja azt, a lelkes tudósító egy pillanatig sem aggódott. Sőt, még a takarítókkal is volt ideje fecsegni egy keveset, akik biztosították róla, hogy nem kell kapkodnia, a biztonsági személyzet ott van a kijáratnál és tudják, hogy még munka folyik idefent.
Nem sokkal később - úgy este fél tíz körül - azonban már minden betű és megapixel a helyén volt, így Stefan a kijárat felé vette az irányt. De nem jutott valami messzire. A sajtóközpont lépcsőházában zord, zártszelvényből készült rácsos ajtó fogadta - és be volt zárva. Rajta kívül az egész épületben sehol senki, kiabálni nincs értelme, ilyen típusú balesetre pedig senki nem gondolt, így vészhívó telefonszám sincs sehol. Vajon itt kell kihúznia egészen a július végi F-1 Magyar Nagydíjig?
Egyetlen szerencséje, hogy az ablakok nyithatók, így a bajba jutott riporter le tudott kiabálni a paddockban még az utolsó dobozokat pakoló szerelőknek, akik egyre nagyobb csoportba verődve élecelődtek a kelepcébe került sajtómunkáson. A szokatlan csoportosulásra aztán a pálya alkalmazottai is felfigyeltek, majd némi tanácstalanságot követően végül egy megfelelő kulcs is került - igaz csak a tűzlétrához vezető ajtóé, de ez az akkor már 20 perce a kihalt sajtóközpontban raboskodó riportert teljesen hidegen hagyta, boldogan ereszkedett alá a tűzoltólépcsőn.
Utolsó kommentek