Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A legnagyobb NASCAR-bukás

Nagy pályák, nagy motorok, nagy tömegek - az amerikai NASCAR sorozat nem a kifinomultságról szól, odaát csak a sebesség számít. Nem bonyolítják túl a versenypályákat kanyarokkal, nem nehezítik a V8-asok dolgát hatalmas légterelőkkel és mintha nem félnének a balesetektől sem.

A hatalmas oválpályákon száguldó versenyautók gyakran szinte összeérnek, néha tényleg sűrűbben vannak, mint a nézők Fordjai és Chevrolet-i a Speedwayek dugig tömött parkolójában. Csakhogy itt jóval 300 feletti a tempó. A hatalmas balesetek hozzá is tartoznak a versenysorozat mindennapjaihoz. Még a mára sokkal biztonságosabbá vált pályák és autók ellenére is előfordulnak nagyon csúnya balesetek, ám olyan, mint ami 1960-ban, Daytonában történt, azóta sem ismétlődött meg.

A 68 kocsiból álló mezőny a felvezető autó kiállása után nekilendült a superspeedwayen, azonban még az első kör befejezése előtt összehozták a NASCAR történetének legnagyobb balesetét. A burleszkbe illő tömegkarambolban 37 autó esett ki, 12 totálkárosra tört, 8 versenyző sérült meg, de szerencsére senki sem komolyabban. Utóbbi a korabeli filmhíradó szerint a bukócsövek, a sisakok és a biztonsági övek mellett az őrangyaloknak is köszönhető. És ezzel a videót látva nehéz nem egyet érteni.

1 Tovább

Vigyázz, maci az úton!

Ha ez így megy tovább, hamarosan új KRESZ-táblábval lesznek kénytelenek megismerkedni az Alpokban autózók. Múlt hétvégén megint egy úton kóborló medve szenvedett balesetet Dél-Tirolban, így az április végi hasonló eset után ez már a második alkalom idén, hogy szokatlan áldozatokhoz kell kivonulniuk a beavatkozóknak.

Ezúttal egy fiatal, 3-4 év körüli medvehímet ért utol a végzete Bolzano közelében, az olaszországi Dél-Tirolban, amikor az úton szabályosan közlekedő autó már nem tudta elkerülni a vele való ütközést. Az állat azonnal elpusztult a péntek éjfél körül történt ütközést követően, és az olasz hatóságok szerint valószínűleg egy múzeumba kerül, ahol preparálva tekinthetik majd meg a látogatók.

Bár a totálkárosra törött és teljesen kiégett autó utasai sértetetlenül megúszták a dolgot, az újabb medvebaleset komolyan aggasztja a régió közlekedési szakembereit. Mivel az utakat szegélyező vadvédő kerítések jelenlegi formájukban szinte semmilyen akadályt nem jelentenek a medvéknek, komolyan fontolóra vették, hogy két méter magas, a mostaniaknál masszívabb kerítésekkel próbálják meg elzárni a gyorsforgalmi utakat az erdő lakóitól. Megjegyzik ugyanakkor, hogy egy kifejlett medve számára még ez sem feltétlenül jelent majd problémát.

0 Tovább

Videón a magától gyorsuló Hyundai balesete

Bár a Google teljesen önjáró autói még jó darabig fejlesztés alatt lesznek, a magát önállósító gonosz autó utópiája már most sem hagyja nyugodni a világot. A Toyota nagy port felvert beragadó gázpedálja után most a Hyundait érte utol a végzet, és ezt a balesetet ráadásul videóra is rögzítette az autó tulajdonosa.

A Dél-Koreában történt baleset során egy Hyundai Sonata az út széléről elindulva folyamatosan teljes gázzal gyorsít, miközben sofőrje piros lámpákon is áthajt és kétségbeesetten próbálja kikerülni az elé vetődő autókat. A Koreában gyakori, belső visszapillantó tükörre szerelt kamera által rögzített akaratlan száguldásnak végül egy csúnya ráfutásos baleset vet véget, szakértők szerint 120 km/óra körüli sebességgel.

Az autóban ülő 60 év feletti házaspár belső vérzéssel, valamint borda és ujjtörésekkel járó sérüléseket szenvedett a balesetben, aminek kapcsán állami vizsgálat indult az országban, és a Hyundai is vizsgálóbizottságot állított fel a történtek okának kiderítésére.

3 Tovább

Mókus a Lamborghini ellen

Azt eddig is tudtuk, hogy a mókusok ügyesen egyensúlyoznak a fák ágain és a telefonvezetékeken, meg hogy remekül bánnak a csonthéjas gyümölcsökkel, de most már az is biztos, hogy nem olvasnak autós újságokat. Különben nem nagyon lehetne mivel magyarázni azt a felelőtlenséget, amit egy amerikai rágcsáló követ el az alábbi videón. Annak ellenére próbál meg átjutni az aszfalt másik oldalára, hogy a közel, s távol egyetlen autó épp abban az egyenesben jön feléje padlógázzal. És mivel pechjére pont egy 670 lóerős Lamborghini Murcielago SV-vel van dolga, ami az előbb még távol volt, az most már közel van. Túl közel.

Most megúsztad a találkozást, kis bozontos, de legközelebb jobban figyelj oda, mivel kezdesz!

0 Tovább

AUTÓKRUL

blogavatar

"a tárgy felvilágosítására, minden bal intézetek, bal ideák, bal theoriák kivetkeztetésére"

Utolsó kommentek